A NAGY SZOTYI TESZT

 2009.10.08. 12:00

elfoglalt irodisták lévén, jó dolgunkban már azt sem tudva, mivel üthetnénk el, a válságnak köszönhető szabadabbnál-szabadabb perceinket (óráinkat), gyermeki lelkesedéssel, ám a végletekig szakszerűen fogtunk neki a szotyoládé (aka szotyi, napraforgómag,...) teszteléséhez

 

bevezető: az egész ötlet, egy ártatlan irodai póker+pia+sós partiból, és egyikünknek az uzsonna időben rátört nassolási ingeréből kerekedett. történt ugyanis, hogy egy ilyen pókerezés után visszamaradt egy jóadag mag, amit gyomorsav túltengés ellen azon a napon be is vetettünk. és elindult a henger. attól a naptól kezdve -kizárólag a termék iránt érzett szeretet és érdeklődés jegyében- egyre-másra vásároltuk össze a legkülönbözőbb márkájú szotyoládékat. egy-két hónap uán azonban elérkezettnek láttuk az időt, hogy a különböző származási helyű, színű, ízű, formájú termékeket egy belső kísérletnek tegyük ki. így történt, hogy 3 "szakavatott" kollégával együtt, rendeztünk egy irodai "Szotyi Teszt"-et.

 

metodika: a 13 különböző típusú és/vagy kiszerelésű szotyoládét, egy áldott női kéz segedelmével, úgy osztottuk szét, hogy egy számozott lap 4 sarkába 4*8 szem szotyit helyeztünk (helyezett ő) el, ahol a papír sorszáma természetesen megegyezett az azon a papíron lévő szotyik forrás zacskójának a számával (amit persze csak segítőnk tudott). kapis?

 

majd a zsűri tagjai körbeülték a kerekasztalt, és komolyságuk illetve méltóságuk teljes megőrzése mellett, totális hidegvérrel kezdtek bele a sorsdöntő végső megmérettetésbe.

 

szempontok: a szempontrendszer a következő volt. pontoztuk az egyes szotyikat íz, méret, pörköltség, sósság, avas arány, bonthatóság, és külső megjelenésük szerint. 1 és 5 között, ahol az 5 számított a legjobbnak. a végső elszámolásban pedig az ízre adott pontszámot 2-vel felszoroztuk.

(atesztelt szotyik, a teljesség ugénye nélkül, de a legnagyobb valószínűséggel előforduló termékek közül lettek kiválogatva)

 

de nem is húzom tovább, íme az eredmény

1. hely (arany érem)

Mogyi (sózott, pirított) sárga, 60g-os; szh. Csávoly; pontszám: 131

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. hely (ezüst érem)

Mogyi (pirított) zöld, 60g-os; szh. Csávoly; pontszám: 127

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. hely (bronz érem), holtversenyben

Fehértói Csemege 200g-os és 40g-os; szh. Újfehértó; pontszám: 116

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. hely

Tesco Value, szh. n.a.; 114 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.hely

S Budget, szh. Csávoly; 112 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6. hely

Fehértói sós, szh. Újfehértó; 108 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. hely

Tótmag 40g-os, szh. Újfehértó; 107 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8. hely

Fehértói Natúr, szh. Újfehértó; 103 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. hely

Mogyi (pirított) zöld 200g-os, szh. Csávoly; 101 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10. hely

Wizzard Classic, szh. Nyíregyháza; 94 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11. hely

Tótmag Családi, szh. Újfehértó; 82 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12. hely

Kalifa, szh. Páty; 81 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesítés, a 4 pontozó bírától kapott pontszámok, a sorszám szerint és összesítve

Címkék: magyar szotyi

A bejegyzés trackback címe:

https://gmintgeza.blog.hu/api/trackback/id/tr1001436119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Übermayer 2009.10.08. 16:24:09

Jómagam a fehértói konszern termékeire esküszöm, de a post hasznos iránymutatást ad minden minőség iránt elkötelezett szotyi-rajongónak! :)

Monkey_Business · http://gmintgeza.blog.hu/ 2009.10.08. 17:29:39

Gézáék munkahelyén ennyire nincs munka? Fiezett szotyi teszt, nemrossz!

Mellesleg hosszú hetek után most fordul elő, hogy egy időben 3 olvasója is van a blognak. :) Ez minősíti a posztot. :)

gmintgéza · http://gmintgeza.blog.hu/ 2009.10.13. 11:08:06

@Monkey_Business: én csináltam egy print-screent (talán postolom is majd) amin 6 olvasója van a blognak egyszerre :P :D

hungaryhelmet 2012.03.05. 22:18:40

A Mogyi sós terméke gyalázatos minőségű. Nem értem, hogy lett első a listán. Undorító a kinézete az íze nem hasonlít a pirított napraforgóéhoz.

Öccsebogyo 2013.08.14. 19:40:37

Újfehértói "Pulykás" szotyi a legjobb.
A Mogyi az tényleg mocsok...

isti75 2015.01.01. 12:36:09

A Mogyi kurva szar lett, mi soha többe nem vasarolunk tölük semmit... Jelenleg annyira szar hogy az Auchanos szotyit vesszünk inkabb ha Ujfehertoi nincs. Kar igy elkurni a markanevet... :-(

Bihari Párduc 2017.09.23. 18:40:00

A fehértói sózott ,családi kiszerelésű szotyi kenterbe ver mindent! Itt a 6. helyet kapta,pedig talán ez az egy fajta az ami nem avas,dohos ízű,nincs benne rossz és üres mag! Nálunk napi szinten elfogyna 1-2 zacskó /már ha vennénk mindig! / :D
süti beállítások módosítása